Payday loans
                               ***  MONACO, 2021. március + április  ***   Pilóta regisztráció 2021   ***                                                          ***   COVID Irányelvek   ***   Tanfolyamos előadások online   ***   ELŐADÁS-SOROZAT   ***  1% ***


Tenerife, ahol tényleg felfelé esel!



Harkai István (2011-ben végzett a Fly Awaynél)




   
 


A túra elején meglepően különös időjárás és felhőkép fogadott minket. Kissé rá is paráztunk, hogy mi lesz ebből. Prekob Zsolt, a kísérőnk 100%-ban megnyugtatott mindenkit, hogy itt akkor kell repülni, ha otthon már biztos nem indulnánk el. A gradiens szélirány szerint pont a lee-oldalban repültünk, amit a napi termikszél fordított mindig a javunkra.

Az első napokban végigpróbáltuk a starthelyeket, hivatalos és vészleszállókat. A terep igen csalóka, fentről szinte minden tökéletes vészleszállónak tűnik, közeledve azonban legtöbbször kaktusz- és sziklarengeteg fogad minket!

Első körben a Taucho starthely leszállójában gyülekeztünk, ami egy kis placc, szakadék jellegű árokkal szegélyezve, 3 bulóval - természetesen mindhárom buló jellemzően más szélirányt mutatott. Szóval kisebb kételyekkel és parával felmentünk a starthelyre, elstartoltunk a délutáni gyogyiban és innen kezdve tudtuk, hogy tökéletes repülések várnak ránk.


Következő állomásunk Jama (ejtsd: "hama") starthely volt, ami egy út melletti kis irtás. Ennyi rontott startom sose volt, de utána belecsúsztam egy nagyon kellemes termikbe, ami 0.5-1.5 stabil emeléssel, tág fordulóval 1400-ig repített... közel 50 perc után elindultam a leszállóba. Itt kisebb sorban állás volt, miközben Peti légi-irányított. ’Leszállási engedélyt’ egy ideig nem kaptam, ami különösebb gondot nem jelentett, hiszen 200-300-on is www.steps-charity.org.uk simán lehetett repkedni, a fennmaradás nem okozott problémát.


A túra közepe felé elindultunk egy É-i fekvésű, ’felhők feletti’ starthelyet (magát a Teide vulkánt)  kipróbálni, ami sajnos nem jött össze a combos felhőzet miatt. Szóval ez kimaradt, de cserébe fantasztikus túrán vettünk részt, amit szerintem igazából senki sem bánt, hiszen gyönyörű helyekre jutottunk el. Megnéztük a Teidet, amelyet felhőhatár felett, rikító kék ég és extrém sziklaképződmények vettek körül. A különös növényzet is ámulatba ejtett mindenkit. Nem győztük a fényképezőt kattogtatni. Fent a hegyekben hihetetlen időjárás fogadott minket. Egyik pillanatban még a ködtől és a szitáló esőtől semmit sem láttunk, utána hirtelen ragyogó napsütés borított be mindent, amit természetesen egy fullos szivárvány is megkoronázott. Visszafelé indulva beugrottunk az Ifonche starthelyre, ahol 5 perccel az érkezésünk után az addigi stabil hátszél 180°-os fordulatot véve tökéletesre állt be. Igaz pont a felhőben voltunk és kb. 10 méterre lehetett ellátni + a rádiós kommunikáció és jelentős problémákba ütközött, de végül 1 órányi kitartó várakozás után az ég kitisztult és lehetett indulni.

A leszállót csak elmondásból ismertem, ezért nekem kissé ’repülés az ismeretlenbe’ feelingem volt, ami plusz adrenalin fröccsöt jelentett! Szóval elstartolva egy erős balos után a starthely eltűnt és hihetetlen szép sziklaképződmények mellett elrepülve (Los Dedos = ujjak), lehetett megcélozni az Elconde-t, amely a biztos emelések központja volt. Az Elconde előtt tekerve próbáltam kiszúrni a leszállót, de fogalmam sem volt, hogy merre lehet. ’Szerencsére’ az egyik kolléga elkezdett leszopódni, úgyhogy uzsgyi utána, hogy hol fog leszállni. Ezzel a körömmel én is megszívtam, úgyhogy néhány percen belül követhettem a leszállóba...

A továbbiakban visszatértünk a Taucho starthelyre és repültünk és repültünk. Általában volt egy délelőtti és egy délutáni repülés - persze nem mindenkinek pl. Ferenci Csaba megoldotta, hogy inkább le sem szállt...

Talán egyetlen tauchoi  nap volt, amikor küzdeni kellett a fennmaradásért. Kicsit nehezen indult be az idő, ezért mindenki próbált kivárni, hátha csoda történik. Végül csak rászántuk magunkat késő délutáni a startra, hátha… Aztán 600-700 méteren girheskedve a 0-.0.5 emelésekkel 20 perc után elindultam kifelé, és olyan szembeszél + leáramlás fogadott, hogy gyakorlatilag egy helyben 3-4-el süllyedtem lefelé. Na, gondoltam, irány a vészleszálló, de 1-2 perc után rájöttem, hogy ez is felejtős. Elkezdtem keresgélni az alternatív megoldásokat. Leginkább az áruházak parkolóival szemezgettem, de végül egy kis építkezési területet neveztem ki leszállónak. Kinga el is nevezte rólam: Harkai Pista magánrepülőtér!

Miután egyre otthonosabban érezte magát mindenki a Toucho környékén, elkezdtünk játszani a gondolattal, hogy elrepülünk az Elcondeig meg esetleg vissza, meg tengerparti leszállás, meg ilyenek... Vera kétszer be is jelentkezett az Ifonche leszállóból, úgyhogy megvolt a referencia. Persze Ferenczi Csabáról nem is beszélve, ak, folyamatosan megtekerte az Elcondet a Tauchoról. .

Végül eljött az utolsó nap – teljes letargia. Zsolt szervezésével néhányan elmentünk délelőtt búvárkodni, ami szintén tökéletes bevezetése volt a befejezésnek. Volt teknőssimogatás, tengeri csillag, extrém kinézetű rákok meg minden ami kell. A hangsúly végül is a túra tökéletes zárásán van, ami a délután 5 körüli starttal kezdődött. Az ég gyönyörűen kifestve, viszont nincs káosz. Mindenki teker ki itt, ki ott. Mindenki tud termiket találni magának, ha véletlenül mégse, simán be lehet csatlakozni bárhová, hely volt bőven.

Szóval 720-ról elstartolva, kb. 5 perc után már 1000 méterre estem fel. Elindulva a gerinc vonalán kb. 15 perc után elkezdtem veszíteni a magasságomat, ezért visszafordultam a jól bevált emelésemhez. 700-on beleesve, stabil 2-es emeléssel hipp-hopp vissza 1000-re. Magasabbra nem erőltettem, mert a felhőalap eléggé alacsonyan, 1100-on volt. Ezt játszottam közel egy óráig, majd rászántam magam, hogy rápróbálok a tengerparti leszállásra. 1000-ről kiindulva a tenger felé elkezdtem folyamatosan emelkedni. Hogy lássak is cialis professional valamit, folyamatosan fülcsukva próbáltam nullázni - persze így is voltak ’homályos képeim’. Végül jött a nagy kérdés, a hivatalos leszálló felett 650 méterrel: menjek tovább a tenger felé, vagy elégedjek meg a már így is tökéletes nappal?

Végül – természetesen – a tengerpart mellett döntöttem. Kicsit csücskösnek éreztem sima átsiklással, de bíztam benne, hogy valami emelést még csak találok. Kisebb termikeken átrepülve, minden tekerés nélkül 350-en már a tengerpart felett nézelődtem, szóval semmi para nem volt. Az egyórányi repülés után a part mellett belerepültem egy 1-es emelésbe, amit természetesen nem tudtam kihagyni, ezért elkezdtem tekerni. Néhány percen belül 700 méteren voltam a tengerpart felett (ez ugyebár a starthely magassága volt), és gyakorlatilag, miközben a part vonalát követve repültem, csak élveztem a tökéletes panorámát, ráfordulva az óceánra pedig a naplementét. Leszállás előtt még utoljára visszafordultam a hegyek felé, ahol több ernyő repült kifelé, mögöttük szivárvánnyal. A tengerparti leszállók sorát Peti zárta, így összesen már hatan voltunk a parton. Szóval nagyon adta!