Főmenü
|
Becskei Péter, 2009-ben végezte el tanfolyamunkat Vasárnap van, pár perce értem haza Szlovéniából. Telik a fürdőkádam, üres a hűtőm és még fagyi sincs itthon. Szomorúan gondolok bele, hogy holnaptól a hétköznapi valóság acélszürke kampói eleven húsomba belevágnak, de addig még van egy egész éjszakám végiggondolni, újra és újra lejátszani emlékeimben 2009. legcsodálatosabb hetét. Ma reggel még a lijaki starthelyről néztem le a völgybe a Csapattal. Akkor és ott úgy éreztem, nem tudok, nem akarok visszamenni "előző életembe” pedig tudtam, hogy egyszer eljön ez a pillanat is guide canada cialis no prescription amikor véget ér a varázslat, elmúlik a szerelem és vissza kell térnem a múltamhoz. Azt viszont biztosan tudom és ettől fülig ér a szám, hogy már soha nem leszek ugyanaz az ember, aki indulás előtt voltam. Hétköznapi emberként indultam el egy hete és pilótaként tértem haza. Lijakban a repülés beleivódott a vérembe, a mozdulatok belevésődtek testembe és a szabadság repülés általi közvetlen fizikai megtapasztalása sokkal intenzívebben változtatott meg, mint bármi más eddigi életem során. Emlékek rohamoznak. A szókincsem kevésnek bizonyul, hogy leírjam és bármit is átadjak abból a varázslatos hétből, ami mögöttünk van. A próza túl tárgyszerű és hideg lenne, a lírához pedig szükségem lenne a Múzsámra, aki borzasztóan hiányzik egy ideje már, de ha a repülésre gondolok, úgy érzem semmi sem lehetetlen. Ha becsukom a szemem, látom a Csapatot, és most csupa nagybetűvel kell írnom a CSAPATOT, mert Lijakban megtörtént a csoda; a pár fiatal fióka a közös repülési élmények során Csapattá kovácsolódott. Fentről látom, ahogy a starthelyről kireppennek a start előtt meg bátortalan és megszeppent fiókatársak, az első balkanyarral ráfordulnak a lejtőre, megkapják az emelést a sziklaszirteknél, hallják a várva várt csipogást a variókból. Felszabadultan integettünk, kiabáltunk egymásnak, mosolyogtunk, versenyeztünk. Reméltük ez a pillanat, soha nem múlik el és minden így marad örökre. A táborban az esti közös vacsorakészítések, élménymesélés, játékok és beszélgetések alatt örök barátságok és szerelmek születtek, lassan minden és mindenki a helyére került. Olyanok voltunk, mint egy nagy madárcsalád a lijaki völgy eldugott fészkében, fiókák és öreg sasok együtt. Az életnek abban a rövid szeletében felhőtlenül boldogok voltunk… Már az autópályán hazafelé azon gondolkoztam, mikor és hogyan fogok repülni megint Veletek. Minden percem, amit repülés nélkül élek át elpazarolt idő, szabadság nélkül lassú fuldoklás az élet. Minél többet repülök, annál többet akarok és el sem tudom már képzelni nélküle az életem, ahogy szabadság nélkül sem tudok élni. Repülés iránti olthatatlan vággyal megfertőzött csillógószemű, színesszárnyú madárkáim köszönöm Nektek ezt a hetet! Köszönöm Lijak! Köszönöm, hogy ott lehettem Veletek. Becskei Péter |
