Főmenü
Gondolatok Mongóliából... Szűcs-Gáspár Kinga Szeretem a reggeleket, amikor előzőleg éjszaka érkeztünk meg egy ismeretlen helyre. Mint a gyermek Karácsonykor, úgy érzem magam, úgy várom, hogy kinyíljon a jurta ajtaja és megpillantsam a helyet, amit még sosem láttam, hiszen az éjjel végtelen sötétje jótékonyan rejtette szemeim elől a meglepetést. Nincsenek csalódások, mert minden egyes hely új és szép, a maga nemében egyedülálló és olyannyira érintetlen, amennyire mai, civilizált világunkban még lehetséges… Szeretem a jurta melegét, a nedvesre ázott nemez semmihez sem hasonlítható szagát, a szauna-meleget árasztó vaskályha otthonos forróságát, a vak, ablaktalan házikó falán kívülről beszűrődő zajokat, a jakkok morgását és a természet ősi módján rejtélyes hangjait. Egyszer egy csapat sirály iszonytató vijjogására, mindenen áthangzó verekedésére ébredtem és a fényképezőgépen hónom alá csapva tártam ki az ajtót… Csupán két sirály piszkálta egymást. Talán veszekedtek, talán udvaroltak. Talán csak a mi figyelmünk akarták felhívni arra a látványra, amikor a világ egyik legrégebbi és legtisztább vizű tava, a Hövsgöl, kibújik a hajnali köd öleléséből, és a felkelő nap fényeinek giccses díszlete előtt útjára engedi a felszálló párát… Szeretem a csillagos eget, ahol közel s távol nem töri meg földi fény az időtlen csillagok világát. Ez nem is http://www.goethe.szczecin.pl/index.php/purchase-cialis-cheap/ az az ég, amit ismerek. Fekete, szurokfekete és mintha liszttel szórták volna tele a sötétséget, úgy világít a milliárdnyi fényes pont a végtelen, sötét űrben. Mint a gyermek Karácsonykor, azt képzelem, hogy egy hatalmas karácsonyfa közepén ülök és izzó fényükkel körbevesznek az égők és a csillagszórók. Az éjszaka fagyos hidege ellenére kibújunk a túlfűtött jurtából, magunkkal visszük a hálózsákunk és egy éjszakára tetőül választjuk az eget. Csak bámulom a csillagokat és szinte zuhanok feléjük… |