2017. április 29. szombat

Megszakértve az időjárást, többen arra jutottunk, hogy Márkót vesszük célba aznap, mivel déltől gyengülést mondott a szélben és csak kicsit oldalasat.

Found

The document has moved here.

Úgy döntöttem, hogy utolsónak maradok a starthelyen a csapatból, hátha kell segíteni bárkinek a startoknál.
Egy órán keresztül váltották egymást az éppen jó és az erős periódusok, míg végül egyre hosszabbak voltak a startolható ablakok. Ekkor Andris úgy döntött, hogy elstartol. Jól döntött, hiszen egy nyugodt start után emelkedni kezdett azonnal és kényelmes tempóban tudott előre fele haladni. Ezen felbátorodva román útitársunk is a levegőbe emelkedett, majd Norbi is. A távolban viszont újabb felhősödés látszódott, így érdemesnek tűnt még az előtt elstartolni, hogy az ideérne. Gabi is elstartolt ügyesen, már csak Krisztiánnal maradtunk ketten.
Amint Krisztián kiterített a starthoz, megérkeztek a nemrég még távoli felhők és velük a konstans erős szél is. A többiek is alig haladtak már a levegőben...
A következő bő fél óránk várakozással telt és már-már veszni látszott számunkra a nap... Gondolkodtunk a lesétáláson, ugyanakkor utolsó reménysugárként látszott a felhősáv vége. Abban reménykedtünk, hogyha az ideér, talán megint lesz egy kis almulás és legalább le tudunk siklani. Eddigre a többiek már mind a földön voltak. A megérzésünk bejött, hiszen amint kisütött a nap, megnyugodni látszott az idő. Krisztián terített is és elstartolt minden gond nélkül.

Ekkor már 16.30 volt Én is igyekeztem kipakolni és minél előbb a levegőbe kerülni. Már nem voltak erősebb lökések, el is startoltam minden gond nélkül és azonnal emelkedni is kezdtem. Gondoltam, egy ilyen hosszú várakozással teli nap után kijár egy örömrepülés, így nem mentem még leszállni, kicsit élveztem a repülést. Úgy gondoltam, ez csak egy lesiklás lesz, nem vettem elő sem a variót, loggert sem indítottam, csak élveztem a csendet odafent. A nap azonban zavartalanul sütött már és a szemközti bánya egyik fala elkezdett kényelmes termikeket dobálni, amivel érzésből sikerült kicsit magasabbra emelkedni.
A többiek rádión mondták, hogy ők még pakolnak, ernyőt tisztítanak, repüljek csak amennyit tudok és érezzem jól magam. Már gyengült a szél, így miután kitekertem kb 800m-re elindultam szembeszélben Márkó fölé, ahol éppen focimeccs volt és a magasból figyeltem kicsit a játékot, miközben süllyedtem. Hátszélbe fordulva persze gyorsan visszaértem a lejtőbe, ami még tartott.

Voltak mások is még a levegőben, akik kitekerve elindultak távra, de csak komolyabb C-D-s ernyőkkel. Visszarepülve a bánya környékére megint sikerült emelést fogni, még a hegy előtt jóval - úgy gondoltam megér egy próbát és elkezdtem tekerni. Láttam, hogy elég gyorsan emelkedem, és éreztem is, hiszen kis idő múlva pattogott a fülem! Felettem elkezdett egy gyönyörű kis felhő is képződni, gondoltam akkor irány felfelé! Miért is ne?
A felhőalaphoz közeledve már nagyon-nagyon hideg volt és magasabban kicsit erősebb szél is. Lerádiózva a többieknek mondtam, hogy ha már 17.00 óra van és ilyen magasan vagyok akkor elindulok egy kicsit szétnézni. Kb 1600m-en lehetett a felhőalap, de én még jóval előtte kiszálltam az emelésből. Pár héttel ezelőtt Csatárhegyről repültem életem első távját, így a táj nem volt ismeretlen. Látszott a Balaton, Veszprém, és az is, hogy déli rányban egy másik szép felhőpamacs is képződött. Akkor irány a Balaton-part, megnézzük a másik felhő is emel-e!

És bizony emelt! A hátszelet kihasználva gyorsan haladtam a Balaton-part irányába.
Folyamatosan figyeltem a potenciális leszállókat az elérhetőnek látszó települések határában, hiszen olyan hihetetlennek tűnt az egész. Láttam is egy másik ernyőt egy kis város határában. Feltételeztem, hogy az előttem induló pilóta lehetett. Ekkor a kis felhő alatt elkezdett havazni. Szerencsére minden repülés előtt nagyon beöltözöm, mert hát inkább melegem legyen, mint fázzak. A havazásból hamar kiértem, már egész közel a parthoz, gyorsítóval süllyedve. 400m körül értem be Füred fölé, ahol már a parttól nem messzire ki is néztem a leszállómat nagy boldogan, hogy idáig eljutottam.
Ahogy repültem át a város felett, már csak 150m-en lehettem, élvezve a lassan nyugvó napot és a nyugodt időjárást, amikor elkezdett dobálni. Alacsony magasságból könnyebben megítéltem, hogy hirtelen megemelkedtem, szóval gondoltam: miért is legyen vége most, ha a nap ad még egy kis városnézést? Sikerült nagyon szerencsésen érzésből elkapni az emelést, mert a móló felett elég hamar meglehetősen magasra jutottam. Ekkor volt 18 óra. Hallottam a harangszót. Tovább emelkedve Tihany sem látszott elérhetetlennek, így arrafelé vettem az irányt, közben rádiózva a többiekkel.
Teljesen nyugodt volt a levegő, gyönyörű volt a táj a lassan nyugvó nap fényénél. Már láttam is a tihanyi leszállómat, amikor megint belerepültem egy emelésbe. 300m körül lehettem ekkor. Gondoltam, ha tart, akkor már jó, hiszen kivételes élmény volt motor nélkül párszáz méteren a Balaton felett lenni! Ez a termik már gyenge volt, de láttam, hogy nem süllyedek, talán kicsit emelkedem is. A hátszéllel sodródva körbe-körbe repülve a termikben haladtam szépen a túlpart felé.

A félsziget déli oldalánál már láttam, hogy biztosan átérek a túlpartra bármi történjen, így rádióztam, hogy menjenek csak haza a többiek, majd megyek vonattal. A termik is teljesen nyugodt volt, nem rángatott kicsit sem, csend volt. Az egyetlen zajforrás az éppen közlekedő komp volt. A déli parthoz közeledve pár kajakos kiabált és integetett nekem, ahogy én is nekik.

A partot elérve ugyanúgy 300m-en lehettem és a termik még mindig tartott. Látszott a távolban a völgyhíd is, gondoltam ha már itt vagyok, akkor megpróbálok odáig eljutni. A termiket otthagyva hátszélben el is indultam Kőröshegy felett. A hidat pontosan az autópálya magasságában értem el, így befordultam vele párhuzamosan és ott ereszkedtem, integetve az elhaladóknak. Egy elhaladó buszból többen is visszaintegettek! Ekkor volt 19.00. Ezt onnan tudom, hogy épp harangoztak ismét. A hídtól 100m-re egy tisztáson szálltam le, ami mellett egy nagyobb nyáj legelészett. Leszállás után szinte fel sem fogtam az egészet, és amint körülnéztem a mellettem lévő kerítésen támaszkodó juhászt láttam a kutyájával, aki megemelte a kalapját éppen és ennyit mondott: „Ez szép volt fiam, Isten hozott újra a földön!”

A hazaút már simának mondható volt, besétáltam a Kőröshegyi buszmegállóig, ahová Krisztián el tudott jönni értem, mivel épp Bogláron volt. Ő elvitt a vasútállomásig, ahonnan aztán villámgyorsan éjfélre haza is értem.